Ezeket a sorokat úgy írom, hogy nem tudom azt, hogy lesz-e templomi istentisztelet húsvétkor. Mire az olvasóhoz jutnak ezek a sorok, már tudni fogjuk, és hirdetjük is. Azonban március elején, amikor írom e sorokat, még nagy (volt) a bizonytalanság. Ezt leírni viszont csak akkor érdemes, ha van lelki életi vonatkozása. Erről a lelki tanulságról szól ez a cikk.

Egy évvel ezelőtt arra készültünk, hogy pár hétig templomi istentiszteletek helyett internetes közvetítést tartunk. Amikor feloldották a bezárást, sokan mentek Horvátországba, külföldre nyaralni, újra meglódultak a részletfizetéses autóvásárlások, úgy viselkedtünk, mintha semmi se történt volna. Pedig pár hete mindenki rettegett attól, hogy lesz-e munkája, pénze, csak azt vettük meg, ami tényleg szükséges volt. Hitelre meg semmit sem.

A konfirmációt is el kellett halasztanunk, mert a napi fertőzésszám már elérte a háromszázat. Aztán jött egy szép nyár, de amikor októberben pótoltuk a konfirmációt, akkor már ezerkétszáz volt a napi esetszám. Ma pedig több, mint hatezer és újra kéthetes bezárást rendeltek el. Az utolsó nyitott napon, pár hete, tömegek mentek a bútoráruházba fotelért, de lehet, hogy vírust is kaptak hozzá, bár azt nem vettek. A boltokat ismét kifosztották, kezdődött újra az éhezők viadala. A tereken fiatalok csoportosulnak, iszogatnak, ölelkeznek, lökdösődnek, mintha nem lenne járványveszély. Pedig két kórház zárt be ekkor. Mi ennek a lelki vonatkozása?

Az egyik az, hogy nem tanulunk, nem figyelünk, nem változunk, csak épp a közvetlen helyzethez alkalmazkodunk. De ez akadálya a lelki és a társadalmi fejlődésnek is. Erről így írt Malakiás próféta: „Én, az ÚR, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok!”

Ez a tanulság nem ad mást, csak emberismeretet. Hiába is próbáljuk inteni, gondolkodásra késztetni az embereket, nem lehet. Volt olyan eset is, hogy valakit megkéseltek, mert szólt, hogy vegyék fel a maszkot. Egyszerűen Jákób fiai vagyunk. Nem tanulunk eléggé a történetekből. Még nem hívő embertársaink is megfogalmazzák időnként, hogy a Földanya védekezik a túlfogyasztásunk ellen, mintha valami felsőbb értelem vagy élet próbálna hatni az emberi értelmetlenségre, de úgy tűnik hiába… Tényleg megváltásra szorulunk. Tényleg.

Hívőként reményteljes a jövőképünk, mert nem a természeti egyensúlyban hiszünk (amit felborít a mai ember), hanem Isten történelem-formálásában. Biztosak vagyunk abban, hogy ami történik, az hordoz valami lehetőséget, isteni tervet. A kuruckori egyházi énekek úgy magyarázták Magyarország keserű helyzetét, hogy hitetlenségünk büntetése miatt szenvedünk. Van, aki ma is így látja a bajokat: Isten ítélete lehet ez rajtunk. Más hívők épp a lehetőséget látják benne, arra, hogy segítsünk másokon, fogjunk össze, szolgáljuk a szenvedő világot. Mások a végítélet előszelét érzik most. Ez egyfajta keresztyén klímafrász. Ami a közös bennünk az az, hogy nem egyformán látjuk a helyzetet. Tehát Isten lelke nem jár át minket úgy, hogy egy látásra jutottunk volna. Egyelőre az a tanulság, hogy ne legyünk figyelmetlenek és ostobák, akik csak a pillanatnyi lehetőségeket nézik. Gondolkozzunk, imádkozzunk, figyeljük a jeleket! Kérjük a Szentlélek megvilágosító jelenlétét! Mi lehet Isten terve ezzel a járvánnyal, és mi lehet a terve mivelünk most? Imádkozzunk erőhöz a készenlétért:

,,Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézs.6:8)

,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: ‘Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!’ “ (1Sám.3:9)

Másik tanulsága ennek a húsvéti bizonytalanságnak és templomnyitási késedelemnek az időtartam. Az, hogy a megváltásnak van időtartama. A nagypénteki igehirdetés besűríti a kereszthalált egy istentiszteletbe, pedig Jézus már Galileában mondogatta, hogy majd felmegyünk Jeruzsálembe, ahol megölnek majd. Már a názáreti zsinagógában meg akarták ölni. A halál ott ólálkodott körülötte éveken át, nem is beszélve a betlehemi gyermekgyilkosságról. A feltámadást is egy pillanatnak gondoljuk: ,,hopp, üres a sír! Mi történt itt? Ne keressétek a holtak között az élőt!”. A halál és a feltámadás szent három napja is több egy pillanatnál, hát még az új ember felöltözése, a test megváltása mennyivel több időt kér.

Elkezd bennünk megszólalni Jézus a Szentlélek és a Biblia hangján, aztán elkezdjük felismerni, aztán elkezdünk figyelni Rá, aztán elkezdünk keresztyén életet élni, aztán elkezdünk botladozni a kezdeti lendület után, aztán sok-sok idő után elkezdünk hitben érettebbekké válni. Aztán megtanuljuk, hogy van, amiben képtelenek vagyunk továbbjutni, csak a megváltás, az új teremtés fog segíteni. (Erről ír Pál a Római levél 7. részében és Assziszi Ferenc a szamár hasonlatában: a szamár velem fog maradni végig az úton…)

A ,,most azonnal” korszakában, ahol három másodperc a youtube videók nézettségi átlagideje, ahol a leves három perc alatt készül el, és ahol az autók már pár perc múlva fűtik az utasteret, pedig még hideg vastömb a motor, szóval ebben a korban, a ,,most azonnal” korában nagy lelki tanulság az, hogy egy húsvéti istentiszteletre egy vagy két évig kell várni…

Van megváltás, van feltámadás, van ÚR JÉZUS KRISZTUS a mennyei trónuson. Mi pedig a most azonnal helyett várakozunk és reménykedünk. Ebben élt a hívő nép kétezer éven keresztül. Ez a mi csapatunk, ide tartozunk, a remélőkhöz, az imádkozókhoz, az álmodókhoz, a vágyókhoz. ,,Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Róma 13.12 b)

Balogh Tamás lelkipásztor

A cikk eredetije gyülekezeti újságunkban jelent meg.