Istentisztelet minden vasárnap 10.00-től, ami a gyülekezet facebook oldalán is követhető élőben.

Megújul gyülekezetünk iratterjesztése! Ebben a cikkben három kötetet ajánlunk különböző korosztályoknak – mindhárom elérhető a gyülekezeti iratterjesztésben, vasárnaponként istentisztelt előtt és után az iroda mellett.

Lehet-e bármi újat mondani Jézus talán legismertebb példázatáról? A bevett magyarázatok a lázadó fiatalabb fiú bűnösségét szokták hangsúlyozni, ám a híres New York-i lelkipásztor Timothy Keller szerint Jézus ismert példázatának igazi címzettje a mindenkori „idősebb testvér”, a kegyes gyülekezeti tag, aki sokkal inkább elveszett, mint a lázadó fiatalabb. Saját jósága, törvénytisztelete vakítja el, betegsége; mivel nincsen tudatában, halálos lehet. Az “A tékozló Isten – és két elveszett fia” című könyv szerint elsősorban az önigazult hívőnek kell meghallania az evangéliumot, mely nem más, mint az Atya meghívása szeretetének ünnepére.

C. G. Bartholomew és M. W. Goheen A nagy történet című könyve arra hív, hogy a Bibliát ne egymástól elszigetelt történetek, erkölcsi tanítások és hitelvek gyűjteményeként, hanem Isten egyetlen, teremtéstől az új teremtésig ívelő nagy történeteként olvassuk. Ennek a történetnek a középpontjában Jézus Krisztus és Isten országának eljövetele áll: Isten belép a világ történetébe, hogy helyreállítsa a bűn által megtört teremtést. A könyv azonban nem csupán abban segít, hogy jobban értsük a Bibliát, hanem abban is, hogy felismerjük saját helyünket Isten történetében. A keresztyén hit ugyanis nem pusztán igazságok elfogadását vagy vallási szokások gyakorlását jelenti: Isten egész életünket szeretné formálni, gondolkodásunkat, döntéseinket, kapcsolatainkat és mindennapi cselekedeteinket egyaránt. “A nagy történet” ezért arra hív, hogy ne csak ismerjük Isten történetét, hanem engedjük, hogy az alakítsa életünket, és tanítványként mi magunk is bekapcsolódjunk Isten világot helyreállító munkájába.

Sally Lloyd-Jones gyönyörűen megírt és megrajzolt könyve – “Jézus meséskönyve a Biblia” –  minden gyermeket arra indít, hogy felfedezze Jézust, aki nemcsak Isten nagy szabadítási történetének, hanem saját történetének is középpontja… A könyv olyan  történetet mesél el, amelynek főhőse egy kisgyermek. De nem akármilyen gyermek, őrajta múlik minden! Noétól Mózesen át Dávid királyig, mindenki az ő nevét suttogja… Jézus olyan, mint a hiányzó puzzle-darab, ha helyére kerül, összeáll a kép. Mint a könyvből kiderül, Jézus még az ószövetségi történetekben is ott rejtőzik – csak meg kell találni.