A Baba-Mama kör célja, hogy egy befogadó, nyitott közösséget biztosítson azoknak az anyukáknak, akik (első vagy éppen második, harmadik…) 0-3 éves gyermeküket nevelik. Az édesanyák gyermekeikkel együtt vehetnek részt az alkalmakon. Az első részben mondókázás és éneklés segíti a gyermekek kapcsolódását a közösséghez, valamint a korai szociális készségeik fejlődését. A második részben a beszélgetéseink célja, hogy gyermeknevelési, valamint házassági/párkapcsolati kérdéseket megvitassunk, ezekben fejlődhessünk. De a Baba-Mama alkalmak ennél is többet adnak, mert az egymással való közösség és kapcsolatkeresés mellett az Istenre való figyelés is teret kap. Minden alkalommal elhangzik egy bibliai igerész és egy rövid áhítat is, ami jelenlegi élethelyzetünkben aktuális kérdésekre adhat választ (pl. hogy hogyan segít Isten az aggodalmaimban vagy miképpen nyújt támaszt a nehéz helyzetekben).
A beszélgetés alatt gyermekeinkkel együtt a rengeteg játékkal és egyebekkel (pl. szoptatós fotel) felszerelt baba-mama szobában játszhatunk.
A Baba-Mama kör keresztyén alapokból merítkezik, azonban nem kell gyakorló hívőknek lenniük az alkalmakon résztvevő édesanyáknak, mindenkit várunk szeretettel!
Miben segít a Baba-Mama kör?
- bensőséges, megértő közösségre találhatunk
- gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseinkre közösen kereshetünk megoldásokat
- a hétköznapok sodrásában időt és teret kap az Istenre figyelésünk
Kiknek ajánlják a Baba-Mama kört?
Olyan édesanyáknak, akik kisgyermeküket nevelik, és szívesen csatlakoznának egy olyan közösséghez, ahol hozzájuk hasonló élethelyzetben lévő anyukákkal beszélgethetnek.
Mire számíthatok a Baba-Mama körön?
A Baba-Mama kör szerda délelőtt 10 órakor kezdődik, de gyermeke napirendjéhez igazodva nem probléma, ha valaki később érkezik. Az alkalmakat úgy kezdjük, hogy ölbe vesszük gyermekeinket (akinek van kedve), és együtt mondókázunk, éneklünk velük (kb. 10 perc). Ezután a gyerekek szabadon játszhatnak a baba-mama szoba játékaival, az anyukák pedig beszélgetnek. Minden alkalommal van egy rövid frontális rész, de a beszélgetések már szabadon, interaktív módon zajlanak.
Természetesen az alkalom alatt bármikor van lehetőség szoptatásra, gyermekünk etetésére.
Kiknek javasoljuk: 0-3 éves gyermeküket nevelő édesanyáknak, várandósoknak
Résztvevők életkora: 18+, illetve 0-3
Baba-Mama kör időtartama: egész tanévben, szeptembertől júniusig működik
Alkalmak időtartama: 1,5-2 óra (szerdánként 10:00-11:30, max. 12:00)
Alkalmak rendszeressége: hetente 1 alkalom
Alkalmak helyszíne: 1. emeleti baba-mama szoba
Alkalmak vezetője: Kertészné Bikki Boglárka
A jelenlegi helyzetben online felületen tartjuk az alkalmakat, de így is van lehetőség a csoporthoz való csatlakozásra. Ezzel kapcsolatban Kertészné Bikki Boglárkát lehet keresni: +36703156722